New Moon
12/04/2009
Iktatva: ajánló, film, kritika
Címkék: new moon, Stephenie Meyer, twilight saga
Írtam nektek, hogy megnéztem. Most pedig leírom róla bővebben a véleményemet.
Az első nagyon nagy pozitívum számomra, hogy nagyjából hűek maradtak a könyvhöz. (az első nagy részben ezért nem tetszik) És nagyjából szerintem jól is csinálták meg, bár néhol a farkasok érdekesen néztek ki.
Amitől viszont a falra másztam, hogy állandóan nyögnek meg szuszognak a filmben. Szerintem ez nem egy nekem való film, túlságosan csöpögős. Mivel elsősorban 16-17 éveseknek készült, ami ugye én már egy pár éve nem vagyok, lehet, hogy nem tudom annyira beleélni magam ebbe a tiniszerelem dologba. Barátnőm, akivel megnéztem azt mondta, azért nem értékelem a filmet, mert nem vagyok szerelmes… Kérlek titeket, ha egyszer az leszek, és egy csöpögős filmet imádni fogok, lőjetek le.
. Ettől eltekintve nem bántam meg, hogy megnéztem.
Na és Jane. Jane a könyvben egy aranyos, ám mégis gonosz kislány. Nem egy ekkora batár, mint Dakota. Nem volt jó választás.
Ám van még egy dolog, aminek figyelmet kell szentelni. Hiába nem szeretem túlzottan sem a szerepet, sem a szereplőt, Jacob testéről kell egy két szót ejteni. Ezek a szavak pedig: wow…azta.
Ha nem Taylor Lautner játszotta volna Jacobot, hanem a másik jelölt Steven Strait, erősen elgondolkoztam volna, hogy Jacob v. Edward…

Truman Capote – Hidegvérrel
Ezzel a könyvvel már vagy fél éve szemeztem, akkor találtam meg nálunk a könyvespolcon. Valamiért sosem vettem le, de most megtettem.
Nagyon régen nem volt ilyen könyv, ami ennyire felkavart volna. Ha két hete megkérdeztetek volna, azt mondtam volna, hogy én a szemet szemért, fogat fogért elvet vallom, vagyis bizonyos esetekben támogatom a halálbüntetést. Ma már nem biztos, hogy ezt válaszolnám… Nem volt még könyv, amely megváltoztatta a nézeteimet, ez az.
Capote könyve igaz történeten alapul. Clutter család ellen 1959-ben elkövetett 4-es gyilkosságot dolgozza fel. A gyilkosságokat Perry Smith és Richard “Dick” Hickock követte el. A könyv elsőre engem azzal lepett meg, hogy nem “dokumentumkönyv” szerűen dolgozza fel a történetet, hanem regényesen. Megismered az elkövetőket is. Talán eddig az volt a baj velem, hogy én a gyilkosságok elkövetőit nem emberként tekintettem, hanem csak tettesként. Itt nem tudsz mást tenni, valamilyen szinten “megszereted”, szimpátiát érzel irántuk, főleg Perry Smith iránt. Bár a könyv elolvasása után megnéztem a képeiket, nem ilyennek képzeltem őket, Capote sokat “javított” rajtuk könyvében.
Nagyon érdekes könyv, kicsit (nagyon) megrázó. Ajánlom, egyszer mindenki olvassa el. Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam.
One Republic – Secrets
Pár hete olvastam Anka oldalán, hogy jön az új One Republic album. Már alig vártam. Nagyon szeretem őket. Ez a szám abszolút favorit lett. Szerintem baromi jó, főleg a csellóval. Kérdés: A klippben lévő német muki miben játszott? Nem jut eszembe…
Új…megint
Jó, azt mondtam, hogy nem cserélek külsőt egy darabig. De lassan itt a karácsony, amit imádok, és itt is kell a hangulat. Most nincs időm fejlécet fabrikálni, majd hétfőn vagy kedden. Addig ezzel az előre gyártottal kell beérni. Ígérem, most nem lesz sötét, mint az előző.
+ megnéztem a New Moont. Hát… öööö, majd kivesézem nektek, hogy szerintem milyen lett, mert van rajta mit…
Nightlight
Off: Először is bocsi, amiért ilyen sokáig nem voltam. Nem volt időm. Most már van és lesz is, így egyre sűrűbben fogtok hallani rólam. (ki örül ennek, ki nem)
Pár napja nézegettem az e-book letöltős (baaaromiiiiraaaa legális
) oldamat, és erre bukkantam. Angol.
Egy paródia a Twilightról. Nem olyan hosszú, pdf formátumban 78 oldal, így könnyen átrágtam magam rajta. Meg kell hagyni felüdülést jelentett. Nekem már kezd egy kicsit sok lenni a Twilight kultuszból, ezen nagyon jókat nevettem. A főszereplő a könyvben Belle Goose és Edwart Mullen, a város pedig Switchblade. A történet ugyanaz, csak egy “kis” humorral megspékelve. Szerintem a borító eszméletlen jól sikerült, nagyon tetszik. Íme egy részlet:
“Három dologban voltam teljesen biztos. Első, Edwart nagy valószínűséggel a lelki társam, talán. Második, van egy vámpír része, -gondolom teljesen kint volt az irányítása alól – ami holtan akart engem látni. És harmadik, fenntartás nélkül, visszavonhatatlanul, áthatolhatatlanul, heterogénen, nőgyógyászatilag, gyalázatosan kívántam, bárcsak megcsókolt volna.”
(akinek kell, írjon nekem, és elküldöm)